Megsuhint a halál szele.

A reggeli órákban még otthon tevékenykedem, miközben anyum már a kórházban van. Egyszer csak ismeretlen számról hív. Elmondja, hogy baj van.

Apámnak CT csináltak reggel és a sérült jobb agyfélteke elkezdett duzzadni (ami ilyenkor természetes), és ezáltal nyomás keletkezett az agyon belül. Várhatóan apámat hamarosan átszállítják a Honvéd kórházba, hogy nyomáscsökkentés céljából leemeljék a koponya csontját. Mondja, hogy vigyek be neki telefon töltőt, mert azért hívott ismeretlen számról, mert az Ő telefonját a napok óta tartó hajtásban elfelejtette feltölteni.

Mindent eldobok és rohanok az István kórházba. Apám a helyén, anyám cuccai ott, de Ő sehol. Elindulok az osztályos orvos irodája felé. Ott sem látom a folyosón, viszont bentről hallom a hangját. Kopogok, belépek. A szoba mint egy 30 évvel ezelőtti iskolaterem. Itt-ott némi ezer éves bútor, amik csoda hogy össze nem szakadnak. A kanapé ami anyám ül, egy piros műbőr szerkezet, ami inkább bárokba, mintsem egy osztályos orvos irodájába való. Ismét ledöbbenek, hogy milyen állapotok vannak 2018-ban.

Leülök anyám mellé, miközben éppen telefonál az osztályos orvos asszony. Kinézete olyan, mint az egykori Dr. Bubó rajzfilm sorozatban szereplő Ursula nővéré. Néhány mondattal később kiderül, hogy apámmal egykorúak, szóval Ő sem egy mai eresztés, ami a nagy hajtás miatt hatványozottan meg is látszik rajta. Telefonban éppen vitatkozik valakivel, amin meg sem lepődöm, mert anyum többször beszélt már vele, és jellemzően arrogáns a mentalitása. Leteszi a telefont, majd elkezdi mondani...

"Egyeztettem a honvéd kórházzal (közben mutatja a gépén az e-mailt), akiktől kértem, hogy agyi nyomáscsökkentés céljából a beteg koponyacsontját emeljék le, de a beteg korára és állapotára való tekintettel ezt elutasították". Megáll az eszem... mondom én magamban. Megint ott tartunk, hogy 67 évesen inkább dögöljél meg, mert már amúgy is csak teher vagy a társadalom számára. Folytatja Ursula asszony a mondókáját. Sajnos az a helyzet, hogy olyan súlyos ez a nyomásnövekedés, hogy apám biztosan meg fog halni 2 napon belül. Mindezt végighallgatva eléggé markolnom kellett kanapét, hogy ne forduljak le róla ott azonnal. Anyám hasonló állapotban van. Ursula ismét telefonál. Ezúttal az intézményen belüli intenzív osztályt hívja. Felipe doktorral beszél a szokásos stílusában és kéri, hogy vegyék át apámat az intenzív osztályra. Némi szóváltást követően arra jutnak, hogy átjön a doktor úr megvizsgálni apámat. Látja rajtunk Ursula, hogy teljesen oda vagyunk, mire előkapja a CT képeket és apám állapotának súlyosságát bizonygatva mutogatni kezdi a gépen az agyi felvételeket. "Nézze: a jobb oldali agy annyira duzzad, hogy az agy középvonala már eltorzult és nyomja a bal agyféltekét, aminek következtében le fog állni a beteg szívműködése". Ekkor már szinte csak bámulok ki a fejemből, mint aki kilépett a saját testéből és kívülről hallja a külső hangokat, de nem is igazán tudatosul. Bólogatok, hogy igen értem (mit értenék én a CT felvételekhez), magamban pedig arra gondolok, hogy "mit számít ez már". Kérdezem hogy minként tudnánk apámnak megkönnyíteni a halálát, hogy ne szenvedjen ( ha az eutanázia engedélyezett lenne Magyarországon, lehet, hogy élnék vele), mire Ő, hogy mindent megtesznek és csillapítják a fájdalmát. Többet nem tudnak tenni jelenleg. Könnyes szemekkel távozunk az irodájából.

Visszamegyünk apámhoz a kórterembe. Szinte azonnal meg is jelenik Felipe doktor úr, aki a fiatalabb korosztályt képviselő magas, fekete bőrű férfi. A nyelvet hibátlanul beszéli és határozott kisugárzása van. Megvizsgálja apámat, és arra az álláspontra jut, hogy mivel az életfunkciókon jelenleg nem lát semmi rendhagyót, mondhatni stabil, így semmi indokát nem látja az intenzív osztályra való áthelyezésnek. Erről tájékoztatja Ursula asszonyt is.

Előrébb nem jutottunk. Intenzív osztály kilőve, maradunk ebben a kórteremben. Fogjuk apám kezét és bizakodunk. Hátha csoda történik. Kinézetre egyáltalán nem rosszabb mint a korábbi napokban. Sőt! Már a fene tudja, hogy mi számít. Ha Ursula nem hozza ránk szóban a frászt, akkor külsőleg semmi nyomát nem látjuk az elmondottaknak. Egész nap mellette vagyunk, a helyzet változatlan.

Következő nap -> (folytatás hamarosan)