Mégiscsak van remény. Reggeli órákban tüdőröntgen és egyéb vizsgálatok következnek.

Tüdőgyulladásban fekszünk. Tegnap óta apámnak tüdőgyulldaása van. Hosszú és álmtalan éjszaka van mögöttünk.

Lepedékben úszunk. Sajnos hiába kenjük folyamatosan a nyelvét és a száját apámnak a korábbi bejegyzésben megjelölt szerekkel, egyre csúnyább szájának belső része.

Megindultak a stroke "mellékhatásai". Ismét Szent István kórház. Egy-két kivétellel leginkább túlterhelt és ideges személyzet jellemzi a neurológiai osztályt.

Reggel 9.30 - Szent Imre kórház A mai nap célja, hogy kiderítsem, mit, mikor, hogyan és miért csináltak a kórházban amikor beszállították apámat.

Így telik az első hétköznap az István kórházban Kezd megtelni élettel a kórház és olyan feelingje van, hogy ha nem hétvégéről van szó, akkor azért történik is itt valami. Délelőtt legelőször édesanyám érkezett a kórházba. Meg is kereste az orvost, aki péntek éjszaka felvette Fatert az osztályra.

Egy nap a kísértet "városban" Vasárnap van. Igyekszünk a kórházba, amint lehet. Körülbelül olyan az objektum, mint egy elhagyatott kísértetváros. Mozgás nem nagyon van, személyzet alig található bármerre is megy az ember. Édesapám ma sem néz ki jobban, mint tegnap,  mit is várhatnánk...

Kiderült, hogy mekkorát üt a stroke! Amint lehetett az budapesti István kórházba siettünk, hogy érdeklődjünk édesapám állapota felől. A "G" épület neurológiai osztályára irányítottak. Az egész objektum (Szent István kórház) egy katonai laktanyára emlékeztet 100 évvel ezelőttről.

A "nagy" nap, amikor édesapám stroke-ot kapott. A történetet én mint "Strokeosfia" fogom megosztani a kedves olvasókkal. Célom, hogy bemutassam, miként jelentkezik a roham, majd hogyan történt az ezt követő segítségnyújtás, kórházi ellátás, stb.. A történet valós, édesapámmal megtörtént eset,…